EoroGUCH 2019 Kongresszus

Nagy örömünkre szolgált, hogy Alapítványunk igen aktív előadói, a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikájának orvosai, dr. Liptai Csilla és dr. Kuthi Luca sikeresen szerepeltek az EUROGUCH Kongresszuson.
 
Kuthy Luca a Városmajori munkacsoport poszterét mutatta be: egy gyermekkorban veleszületett szívhiba miatti műtét után – fiatal felnőttkorban – újabb műbillentyű beültetés vált szükségessé és ezt katéteres úton oldották meg.
 
"Egy fiatal nőbetegnél gyermekkorban veleszületett szívhibák miatt (kamrai sövényhiány és főütőérbillenytű-szűkület) műtétek történtek, majd a főütőérbe műbillentyűt is kapott. Annak elégtelensége miatt később súlyos állapotba került (szívelégtelen lett), emiatt egy új katéteres módszerrel nyitott szívműtét helyett katéteres módon ültettek be új billentyűt. 2 évvel a beavatkozás után a beteg jól van, szívelégtelensége megszűnt." – a poster lényegét kivonatolva, magyar szöveggel Kádár doktornő fordította - civil páciensek számára.
 
 
Kuthy Luca a 2019-es Balatonfüredi Kardiológiai Kongresszuson sikerrel adott elő egy veleszületett koszorúér-rendellenességgel diagnosztizált esetről is, melyről a hazai irodalomban itt olvasható publikáció.
  


dr. Kuthy Luca és dr. Liptai Csilla az EuroGUCH 2019 kongresszuson

Támogatóink:

         

© 2023 Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa