Kardiotechnika

Meglepő, ugyanakkor megtisztelő feladatként ért a felkérés, hogy kardiológus létemre előszót írjak Wéber György Kardiotechnika című könyve elé.

Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor belekezdve a kézirat olvasásába egyszerűen nem tudtam letenni azt. Több mint negyedszázada élek szívsebészek között, és egy évtizede vezetem azt a Városmajori Klinikát, melynek falai között – Littmann Imre, Robicsek Ferenc és Kudász József úttörő munkásságával – megszületett a magyarországi szívsebészet. Jól ismerem a szívsebészeti műtők speciális hangulatát, a szakma izgalmas és folyamatosan megújuló kihívásait. Számomra is egyértelmű, hogy a szívsebészeti tevékenység számos speciális működési feltétele közül az első kettő a szív-tüdő motor és a kardiotechnikus jelenléte. Napjaink szerteágazó szívsebészeti tevékenysége elképzelhetetlen lenne jól képzett kardiotechnikusok nélkül, akik már messze nemcsak „motorosok”, ahogy hajdanán hívtuk őket, hanem magasan képzett és megbízható gyakorlati tapasztalattal bíró társai a szívsebészeknek, szívsebészeti aneszteziológusoknak. Régen elmúltak azok az idők, amikor tevékenységük „csak” a szív-tüdő motor felügyeletére, működésére terjedt ki. A hajdani „motorosok”, „pumpások”, alkalmazkodva a szívsebészet rohamos fejlődéséből és a technikai lehetőségek szédületes bővüléséből adódó kihívásokhoz, szinte észrevétlenül járultak hozzá egy új szakma, egy új hivatás, a kardiotechnika kialakulásához. Jelenlétük, szakmai felkészültségük a szívsebészeten kívül napjainkra már az érsebészet, de különösen a kardiológia számos területén nélkülözhetetlen. A legkülönbözőbb mechanikus keringéstámogatási eszközök alkalmazásának rohamos térnyerése elképzelhetetlen lenne kardiotechnikusok bevonása nélkül. Olvasva a kéziratot magam is megdöbbentem, hogy e rendkívül magas tudást, szakértelmet és sokoldalúságot igénylő speciális egészségügyi szaktevékenység rendszerszintű képzése, sőt még az önálló szakmaként történő elismerése is megoldatlan. A kardiotechnikusi tevékenységhez szükséges elméleti tudás megszerzése, szinte a kezdetek óta, autodidakta módon történik, a nélkülözhetetlen gyakorlati tudás megszerzését pedig a „gyakorlat teszi a mestert” elv biztosítja! A Magyarországot is magába foglaló Unió nyugati fertályán már régen megoldották a rendszerszintű és főiskolai végzettséget nyújtó képzésüket.
Wéber György munkájának egyik legfontosabb üzenete, hogy Magyarországnak ezen a téren is sürgősen lépnie kell. Számomra, mint a Semmelweis Egyetem rektorának, kijelöltetett a feladat, hogy segítsem a régi álom, a kardiotechnikusok főiskolai képzésének megvalósulását, aminek persze egyik előfeltétele a hiányzó jogszabályi környezet megteremtése.
A könyvet hamarosan kézbe vevő olvasó számára izgalmas lehet a kardiotechnikusi szakma indulását leíró historizáló visszatekintés, különös tekintettel az első szív-tüdő motorok magyarországi megjelenésére, megemlítve a hazai fejlesztési próbálkozásokat is. A szívsebészet hőskorának ismerete pedig nemcsak a szívsebészek, de a velük szoros szakmai összefonódásban tevékenykedő kardiotechnikusok számára is fontos lehet, hiszen jövőt építeni csak a múlt alapos ismeretére lehet!

Budapest, 2020. június 2.

Dr. Merkely Béla
rektor
Semmelweis Egyetem