9. fórum
Bal kamra kiáramlási pálya betegségei

Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványának fóruma a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Az érdeklődők a bal kiáramlási pálya betegségeivel kapcsolatban hallhattak naprakész, új információkat. Az előadásokból megismerhették részletesen a betegségeket, azok súlyossági szintjeit, a betegségek és az alkalmazott műtétek gyakoriságát, a műtét szükségességének idejét, valamint a legújabb műtéti lehetőségeket. A résztvevők ultrahang és MRI felvételek bemutatásával „belülről” is láthatták az egyes szívproblémákat és megtudhatták milyen szintű sport végezhető a betegségek súlyosságának megfelelően. A fórum baráti beszélgetéssel, sortársi tanácsok megosztásával zárult.

Köszönettel tartozunk Merkely Béla professzor úrnak, a Semmelweis Egyetem Kardiovaszkuláris Központ igazgatójának, aki helyet biztosított az eseménynek, valamint az orvosoknak kiváló magas szintű előadásaikért.

A továbbiakban is várjuk visszajelzéseiket e-mailben, illetve jelezzék, hogy a következő fórumon milyen témákkal szeretnének előadásainkon találkozni.

A fórumon elhangzott előadások:

Támogatóink:

         

© 2023 Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa