Mivel idén, a minden év júniusában megrendezésre kerülő tudományos fórumunk és baráti összejövetelünk a hagyományos formában elmarad, így rendhagyó módon – a kuratóriumi tagokkal egyetértésben – honlapunkon jelentkezem.

Ezúttal a korábbi rendezvények képanyagaiból és előadásaiból szemezgettem. Örömömre szolgált feleleveníteni a korábbi személyes találkozások megható pillanatait.

Mindig jóérzéssel tölt el, mikor a találkozók során folytatott kötetlen beszélgetések pozitív irányban befolyásolják egy-egy páciens életét.

Előfordult, hogy egy betegem nem kívánt élni a műtét lehetőségével, azt évekig halogatta, majd a rendezvényen, a jelenlévőkkel folytatott személyes beszélgetések eredményeképp mégis elfogadta annak szükségességét és túlesett az operáción.

Szintén sikertörténetnek mondható, mikor a személyes beszélgetés hatására, hosszas vívódás után valaki gyermeket vállalt, melyet sikeresen kihordott.

Prof. dr. Bodor Elek

Bodor Elek professzor úr – aki annak idején az aortabillentyű congenitalis betegségeivel foglalkozott – „tanítva” beszélget dr. Rácz Gergellyel a Szegedi Tudományegyetem ifjú kardiológusával.

Újfent megosztom egy congenitalis coronaria rendellenességgel foglalkozó előadásomat, melynek apropóját az adta, hogy a minap egy kismamát, ill. magzatját vizsgáltam, akinek az apukája – a feleség elmondása szerint – ilyen típusú betegségben szenved, de hosszú évek óta nem jár kontrollra, mert úgy érzi, „jól van”. Igyekeztem rábeszélni a rendszeres ellenőrzés szükségességére. Remélem, hogy a honlapunkon található hasznos információk elősegítik döntését a kontrollvizsgálatok fontosságának felismerésében.

A legutolsó debreceni kardiológus kongresszus kiadványában megjelent rövid összefoglaló a veleszületett aortaív rendelleneségeiről itt olvasható:

Dr. Hartyánszky István Orvosi Hetilapban megjelent írásai:

Az alábbi prezentációk három korábban operált, komplex szívhibában szenvedő páciens saját életviteli tapasztalatairól szólnak.

Megszavaztunk továbbá egy – korábban már sikeres – támogatást azon tagjainknak, akik egy 3-5 oldalas írás formájában megosztják velünk betegségükkel kapcsolatos életútjukat, tapasztalataikat. A 2020 karácsonyáig E-mail címünkre (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) beérkező három legjobb, honlapunkon is megjelenő írás szerzőjét 50-, 30- és 20 ezer Ft-os jutalomban részesítjük.

A mielőbbi személyes találkozásban bízva mindenkit szeretettel üdvözöl,
Kádár doktornő

Támogatóink:

         

© 2023 Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa