14. fórum

Dr. Simon György-díj átadása

Alapítványunk és a Semmelweis Egyetem Felnőttkorú Veleszületett Szívhibák Munkacsoportja szervezésében megtartásra került 14. Fórumunk. Nagy örömünkre a kihagyások után végre személyesen tudtunk találkozni egymással, de lehetőség volt zoom-on keresztül is részt venni.

Rendhagyó módon, de hagyományt teremtve Fórumunk a Dr. Simon György-díj ismertetésével és átadásával kezdődött. A díj alapításának célja dr. Simon György és a Szabadsághegyi (Svábhegyi) Gyermek Szanatórium (Gyógyintézet) számára történő emlékállítás, mely alkalmas méltón emlékeztetni az újabb orvosi generációt dr. Simon György elévülhetetlen orvosi, oktatási, szervezési munkásságára. A díj alapítására dr. Simon Györgyné dr. Szerdahelyi Éva adománya felhasználásával kerül sor, mellyel az adományozó egyidejűleg a Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa alapító okiratában meghatározott céljainak előmozdítását, e célok lehető legmagasabb színvonalú megvalósítását, illetve az alapítvány szakmai munkáját kívánja elősegíteni. A díjat veleszületett, vagy szerzett szívbetegségben szenvedő gyermekek, vagy felnőtté vált ilyen betegségben szenvedők kezelésével, nyomon követésével, rehabilitációjával foglalkozó orvoskollégák kaphatják meg évente. A díj pénzbeli jutalma mellé egy emlékplakett is jár, melyet Józsa Judit keramikus tervezett. A díj átadása előtt dr. Simon György munkásságának bemutatására került sor, majd Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész, a Magyar Kultúra Lovagja ismertette az emlékplakett szimbólumrendszerét. A díjat dr. Viczián Magdolna, dr. Apor Péter és dr. Szatmári György vehette át.

Covid pandémia és felnőttkori veleszületett szívhibák

Az ünnepélyes díjátadó után, a hagyományoknak megfelelően előadások következtek. Nagy érdeklődéssel várták a hallgatók a covid pandémia legújabb tapasztalatait. Dr. Kuthi Luca ismertette a covid tüneteit, lefolyásának időbeli menetét, kardiovaszkuláris kockázatait akut és hosszú távon is. Kiderült milyen gyakorisággal tapasztaltak myocarditist a betegek körében külföldön és a hazai klinikákon. Prof dr. Kádár Krisztina a covid előfordulását mutatta be veleszületett szívhibákban, tanulmányok és saját tapasztalatai alapján. Végezetül ifj. dr. habil Hartyánszky István egyetemi docens, profilvezető szívsebész megosztotta a résztvevőkkel, milyen nehézségekkel kellett szembenézni a szívműtétek szervezésekor a covid időszakában.

A Fórum szünetében és végén végre nagy örömmel ölelték meg egymást és beszélgettek a sorstársak két év kihagyás után.

Köszönettel tartozunk dr. Merkely Béla professzor úrnak, a Semmelweis Egyetem Kardiovaszkuláris Központ igazgatójának, aki helyet biztosított az eseménynek, dr. Simon Györgyné dr. Szerdahelyi Évának a felajánlott adományért, ami lehetőséget teremtett a Dr. Simon György-díj megalapításához. Köszönjük Józsa Juditnak az emlékplakett megtervezését és az orvosoknak a kiváló, magas szintű előadásaikat.

A fórumon elhangzott előadások:

Támogatóink:

         

© 2023 Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa